Szomszéd csávó kemény csávó… Halálos elszántsággal issza magát részegre. Ez még nem baj, mert mindenki úgy pusztítja az agysejteket, ahogy jónak látja, de megágyazni rendszerint a másik szomszéd lábtörlőjén szokott. Fura gusztus, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem, mikor előszeretettel alszom kemény fekhelyen – igaz, betonkeményen ragaszkodom a józansághoz közben, mert én má’ csak ilyen ódivatú suttyó vagyok, ostoba elvekkel. 

 Ilyesmik jártak a fejemben, mikor óvatosan lépkedtem a sokadik emeletről lefelé a lépcsőn, mikor is célul tűztem ki, hogy véletlenül se lépjek a fos néven ismert szagló állagú és eléggé sötét színezetű végtermékbe, ami – megszámoltam – kilencvenhat lépcső hosszan tekergett a lépcsőházban. Volt hozzá zenés kíséret is, mert három asszony is állt kinn a lépcsőház három külön pontján, egy meg a szomszéd ajtajában, a gondosan félretolt lábtörlő mellett, amin ott díszlett egy kupac a fent említett közismert anyagból. Mert hát korrekt csávó, hazai lábtörlőre szart, mielőtt átfeküdt a szokásos „ágyára”. Ja, a szembeszomszédéra meg ráhugyozott az egyenlőség jegyében. 

 Szóval az asszonykórus ütemesen visította a „gye-re-ki-mos-sál-fel” kezdetű slágert, kissé alulintonálva. Eléggé sértette az amúgy botfülemet, de nem mertem szóvátenni. 

 Eldöntöttem, hogy beszerzek egy gumicsimmát – mégis csak katasztrófa sújtotta terület lettünk. 

 

 

 

Küldte: Holdfénytolvaj( http://holdfenytolvaj.blog.hu/)



 

Szerző: Fricsek  2009.03.02. 23:25 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldebb.blog.hu/api/trackback/id/tr68976612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.09.09. 14:53:30

elfogytak a hülye szomszédok? :(

Mary_N 2009.11.02. 19:57:26

Véletlen nem a "Nyóckerben" laksz Te is? Nálunk itt télire beköltöznek a hátsó lépcsőházba a csövik, aztán a fél ház óbégat, hogy végtermékek, használt coton és injekciós tű hever szanaszét. Szomszédod itt biztosan komfortosan érezné magát :-/