Telekszomszéd a festői Dunakanyarban, nyugalmunk templomában. Képzeld el, hogy vannak az 1x+1x+2x szélességű telkek egymás mellett. Mi a 2x-et húztuk, jól jártunk, ám a tágasabb tér és a jó viszony miatt, valamint mivel a középső rész tulajdonosa nem jár ki, nincs kerítés a telkek között. Így kicsit mindegyik a miénk, már amikor el akarunk nézni a távolba. Na most a túlsó 1x-ről Jenő az, aki nemcsak nézni, hanem menni is akar a távolba, és akárhogy forgatod a fejedben ezt az alakzatot, bizony kerítésen belül mi vagyunk a legmesszebb, úgyhogy hozzánk jön át. Kerítésen túl nem megy, nyilván tudja, hogy az már ott az egyik oldalon a Nagycirkusz, a másikon meg a Dózsa György út. 
 
Jenő nyugdíjas. És a legváratlanabb pillanatokban megjelenik a teraszon. Figyelmességből csoszog hármat az utolsó másfél méteren, hogy még az italt és a süteményt (vagy bármi mást) el tudjam dugni, de a távolság azt megelőző részét szerintem légpárnán teszi meg, talán még 1-2 bukfencet is lenyom.

Figyelmességből csoszog hármat az utolsó másfél méteren, hogy még az italt és a süteményt el tudjam dugni.

Kopogás helyett kitalált valami nagyon jópofát, simán a szúnyoghálón keresztül benéz. Nem tudom, megvan-e, amikor a Terminátor 2-ben az a higanyrobot kinéz fémtárgyak oldalán, vagy befolyik a liftbe... na ő kb. úgy nyomja ki az arcával a szúnyogháló síkját, gyakorlatilag olyan szögben be tud rajta nézni, hogy remélem, a zebrán nem lát ilyen jól. Nem is gondolnád. Rosszabb minőségű 7UP, Chicago Bulls vagy Lakers feliratú pöttyös pólókon már egy csippentés is meglátszott, ez a szúnyogháló úgy veszi fel utána eredeti alakját, mint Rubint Réka picsája. Mintha előre tudtuk volna, hogy ilyet kell rendelni, de ettől még ezt a fajta modortalanságot azzal tudnám orvosolni, ha Hannibal Lecterrel összeköltöznék egy hónapra, és ő intézné a hamisan fújó klarinétost, az udvariatlan rendőrt, meg Jenőt. A köretet én állnám, lássa, hogy úr vagyok.

ezt a fajta modortalanságot azzal tudnám orvosolni, ha Hannibal Lecterrel összeköltöznék egy hónapra, és ő intézné

Az a pazar, és az kompenzál Jenőben, hogy modortalansága ellenére brillírozik a technikai vívmányok megértése, majd újraalkotása terén. Ő benne született a Mátrixban. Belemegy gondolattal a hibás antik faliórába, eggyé válnak, és már úgy jön ki belőle, hogy van a Jenő, meg a működő (!) falióra, a hátlapja helyén egy általános iskolákból ismert tanulópad lapjával - DE! működik. Hát nem mindegy, hogy néz ki akkor? Csepel bicikli kormányból és egy bádog öntözőkannából olyan mozgásérzékelős lámpát szerel neked a fűzfára, amilyet akar. Ha kicsit ferde, akkor alá be kell szögelni egy piros széktámlát, ha viszont úgy már a másik irányba ferde már, akkor a másik oldalra is kell alá szögelni valamit, mondjuk egy kis darab négybe hajtott linóleumot, ami az egyik oldalán zöld, a másik oldalán szürke. És máris síkba' van! Nem az a lényeg, hogy minél kevesebből kijöjjön, hanem hogy bruttó 74 Ft-ért SE kelljen semmit venni hozzá a barkácsáruházakban, amikből úgyis alig van eldugva egy-egy kósza példány, kis sikátorokban. Pimp my ride economy edition!

érintésvédelmileg a teljes szakasz 97%-án megfelel az ISO9001 szabványnak, a maradékon mondjuk csupaszon van a vezeték, a véletlen műve, hogy ez a 3% van pont vállmagasságban

Én undorral és értetlenséggel szemlélem néha, amíg a kocsitól a házig megyek, és a tuják közt rálátok a fűzfára, hogy vajon mi vesz rá valakit, hogy kb. 3 méter PVC csövet erősítsen egy fa törzsére, de úgy, hogy abból 1.8m szürke, 1.22344m pedig fekete, és mindezt mondjuk piros szigszalaggal eskesse össze. A mozgásérzékelő kábele érintésvédelmileg a teljes szakasz 97%-án megfelel az ISO9001 szabványnak, a maradékon mondjuk csupaszon van a vezeték, a véletlen műve, hogy ez a 3% van pont vállmagasságban. Ő lehet az a fajta, aki ha odaszarik valahová, akkor csak rádob egy oldal Esti Hírlapot, mert úgy már jó.
 
Az otthoni szomszédokkal bezzeg semmi baj. Csak ott meg én zongorázok, trombitálok, és énekelek a kádban.

Szerző: Horváth Oszkár  2008.10.04. 09:39 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldebb.blog.hu/api/trackback/id/tr90695493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenvedő alany 2008.10.04. 12:49:35

Ahogy elképzelem a Jenő egy csúnya ember,magas és kék sapka van rajta....

csöndkergető-csendberregő 2008.10.07. 16:33:56

A látható barkácsoló, csosszantó szomszédnál van egy ellenszenvesebb: a láthatatlan.
Ő az, akinek már a kapuja is egy költemény, akinek roppant ápolt kertje van, tele örökzöld-ritkaságokkal, gazmentes kerti utakkal, csodálatos faépítményekkel. Ő az, akinek mindenféle barkácsszerszámból álló készlete van A-tól Z-ig. Ezeket rendre fel is vonultatja szombat délutáni sziesztaidőben, vasárnap reggel nyolc óra nulla nullakor, és az esti film alatt, amikor végre megtudnánk, ki a gyilkos.
De hogy kicsoda ő valójában, nem tudhatjuk, mert még sosem láttunk mozgást a kertjében. Pedig ott van, mert HALLANI azt lehet!!!

gerasz 2008.10.14. 21:50:50

építsé kerítést!

Freedom Junkie 2009.01.30. 13:12:58

Pimp my ride economy edition!
:D:D:D
Szétröhögtem magam, király cikk!
süti beállítások módosítása