Egy télen költöztem be egy olyan bérelt lakásba, ami egy eldugott, erdős helyen volt, egy családi ház teljes alsó emeletén. Járt hozzá garázs, távirányítóval, a tetején egy kis kertrész, amit mások nem használnak, onnan rálátás az erdőre... és kb. annyiért, mint a belvárosban bármi. Há'mondom ezt pont nekem találták ki.
Há' mondom ezt pont nekem találták ki.
A garázsból kis lépcső fel, és hopp, külön bejáraton be, tök jó kis lakás, nagyon jól berendezkedtem.
A házigazdák igen kedvesek voltak, amolyan folyton jóindulatú, mindig mosolygó, kicsit már Kiszel Tündébe hajlóak, vagy talán japánok, nem tudom. István, a ház ura (ez nem japán név) 60 év körüli volt, külföldi felesége valamivel fiatalabb. A kutyájuk pedig Ricsi, a világ második leghülyébb kutyája - azért második, mert még ebben sem lehet az első.
Egy igazi elrontott kutya. Istvánt úgy szarta le, ahogy éppen jól esett. Az gyakorlatilag suttogva ráordította, hogy RhhhhICSI!, a kutya egy fél pillanatra megállt megnézni, hogy tényleg ez az istenverte barom adja-e ki ezt a hangot, vagy a kandi kamera, aztán ugyanúgy ásott, vagy szart tovább, ahogy előtte. Rihárdban - én így hívtam, vagy csak az anyja nevén, mert nem voltunk olyan jóban, hogy tegezzem - az volt a legszörnyűbb, hogy a kertben eszméletlen mocskos lábakat tudott kialakítani, amik alulról nőttek hozzá. Kiléptem a garázsból, a kutya azon a pár lépcsőfokon tízezerrel jött felém fentről, bal kezemben egy 7 kilós szatyor, a jobban egy 8 kilós táska, így köldöktől mellközépig olyan mintázatot nyomott rám a sáros fosos hányásos lábával, amilyet akart.
Szerintem ha nem mosom az ingeimet, akkor már egész jó áron mennének a képei .
Szerintem ha nem mosom az ingeimet, akkor már egész jó áron mennének a képei . Szájjal és lábbal festő kutya, technikai adószám, 1%, minden... bezzeg a feleség, aki folyamatosan 12 szót tudott maximum magyarul elmondani, az rendet tartott RhhhhiCSI! ügyben, de még Ihhhhstván! ügyben is, de tök hiába, mert nem jött ki a háznak abból a részéből, én meg nem mentem be... ha rajtam múlik, egyikük se jön ki.
Végül belátva, hogy a kert rám eső részét meg kell osztanom Rihárddal, ő meg nem osztja meg velem, felmondtam az egészet. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a kempingasztal-napernyő-laptop hármashangzatra ne tercelne rá egy hamisat, és mondjuk a laptopot a kábelnél fogva húzza végig a díszkövön, majd felfelé a lépcsőn, én meg csak nézem ahogy egyre kisebbnek látszik a képernyőn az elmentetlen munkám.
Itt a szomszéd győzött. A szomszédom, egy kutya.